December 2010
31 posts
Ma reggel felkerestük a Fiumei úti Igazgatóságot, hogy ünnepélyes keretek között kinyilatkoztassuk abbéli szándékunkat, hogy habár kösz, de kösz nem mennénk az állami rendszerbe. A reptéri jellegű bejutást követően pillanatok alatt sorszámot kaptunk, majd a megfelelő ablakhoz szólítottak. A weboldalon leírtaknak megfelelően átnyújtottam a személyi - TAJ kártya - lakcím kártya triót majd a keresztkérdésre - melyik biztosítónál van magánnyugdíjilag? - rávágtam a helyes választ, Aegon. Papír 3 példányban kinyomtat, aláír, majd letanúztat. Itt elgondolkodtam, hogy vajh’ mennyire helyes az, hogy a kedves ügyintézők egymásnak tanúi? Hiszen a tanúskodás - általam ismert - lényege, hogy egy független harmadik személy igazolja, hogy az aktus létrejött köztünk, viszont a harmadik személyt én sosem láttam. Kicsit nekem ez ilyen hivatali törvénykerülés fíling, de ez legyen az én gondom (méghalkabban jelzem, hogy nem a tanúzás helyes eljárását várnám, hanem a feleslegességét jelzem itt)
Közben a külföldön élő sógornőm vitába keveredik az ügyintéző hölggyel, mert nem tudja, hogy AXA vagy Allianz. Végülis beírja az AXA-t, majd lázas telefonálgatásba kezd, hogy mégis mi a valóság. Közben párocskám elindítja bennem a vezérhangyát, hogy mégiscsak hülye lennék, és az oly határozottsággal bemondott Aegon nem felel meg a valóságnak. Magabiztos kézzel tárcsázom a fennt említett intézményt, és a TAJ számomat bediktálva várom a megerősítést. Ehelyett a túloldalt ülő fiatalember megnyugtat, hogy habár van náluk számlám, de az sokkal önkéntesebb, mintsem kötelező. Nocsak. Akkor nézzük a második helyezett ING-t, ahol egy bársonyos női hang megnyugtat, hogy igen náluk vagyok nyugdíjasítva. Remek.
Vissza az ügyintéző hölgyhöz, és bűnbánó arccal, de újabb sorszám nélkül elmondom neki, hogy tévedtem, mea culpa, oldjuk meg. Az arcán nem az őszinte öröm csillan meg, de azért segítőkész és kedves. Az irodavezető segítségével megtalálják a helyesnek vélt megoldást - közben a hóna alatt egy kupac papírt tanúz - és sztornózza az eredeti nyilatkozatomat, valamint kitölti az újat. Közben sógornőm is módosíttatja a saját adatait. Tipikus training on the job, az ügyintézők velünk együtt tanulják, hogy mit is kéne tudni. Persze, nem az ő hibájuk.
Sajnos egy mellettünk ülő fiatalember üvöltözésig fajulva magyarázza, hogy márpedig ő nem tudja, hogy melyik biztosítónál lesz nyugdíjas. Habár van igaza, hogy a rendszer kiköphetné az információt, ez a feature nem áll rendelkezésre - feltételezhetően áldozatul esett a rövid fejlesztési időnek - és az ablak túloldalán ülők - politikai és faji hovatartozástól függetlenül - ugyanúgy áldozatai a vacak rendszernek.
A végére csak egy gondolat: A személyazonosság igazolására 3 papiros kell. Viszont egy sem kell arról, hogy melyik biztosítónál vagyok. Bemondásra elhiszik. Egy kiskapu, hibázási lehetőség, és néhány suttyomban megszerzett megtakarítás. Szimpatikus….
Amikor a Facebookon megláttam a felírást, hogy 4db Cane corso kölyköt kellene elhozni Veszprémből, azonnal lecsaptam rá. Mi lehet annál szebb, mint 4 édes kis gombócot egy csini dobozban felautóztatni a fővárosba. Az ember hős lesz - jól jöhet ez még a végső elszámolásnál - ám a befektetett energia relatíve alacsony. Céges autó, szabadnap, minden adott volt.
Amikor rájöttem, hogy 4 hónapos kutyákról van szó, kicsit elbizonytalanodtam. Ezek nem fognak egy csini dobozban autózni. Szétrágott üléskárpitot, összehányt ülést és kutyanyalás hatására elkövetett frontális ütközést vizionáltam azonnal. Ennek fele se tréfa. Tudtam, hogy kell egy szövetséges. Először páromat akartam befűzni, de valamilyen megérzés hatására állandó tettestársam Petike lett az áldozat. Megint. És talán utoljára, de ezt majd később.
Este még leleveleztem Orsival - Cane corso mentés - hogy délelőtt mennénk, és jó lesz. Kaptam egy telefonszámot S. Lukács Emőkéhez, a Veszprémi Állatvédő egyesület képviselőjéhez.

Reggel lett, a foci megvolt, majd hívtam Petikét és Orsit. Orsi nem volt elérhető, ezért Emőkénél próbálkoztam, ahol egy úriember baritonja döbbentett meg, de hamar összeszedtem magam, és néhány ‘ööööö’ után értelmes szavakba öntöttem a mondanivalómat. Kiderült, hogy jó helyen járunk - noha nem ő volt Emőke - és a kutyák a veszprémi gyepmesteri telepen vannak. Itt ismét megkondultak a gonosz kis harangok a fejemben, amelyek jelezni kívánták, hogy hülye vagyok, de nem hallgattam rájuk. Birtokba vettük az M7-est majd a 8-as utat. Közben beszéltünk Orsival, aki megerősítette az aggodalmamat, hogy ezek nem kicsi ölebek, hanem ~15kg-os kutyák. Jó vicc. De ne aggódjunk, borzalmas gyengék és soványak, nem lesz gond.

Ahogy terveztük, fél12 körül odaértünk. A gyepmesteri telep szerencsére kellően kicsi volt, így az ott látott borzalmak ezzel arányosnak bizonyultak. Csak a szag. Az nehezen volt elviselhető. Meglettek a kölykök is. Az autó csomagtartóját kibéleltük kellő mennyiségű kartonnal és ronggyal, majd beraktuk Hófehérkét és a három krampuszt. Az eredeti meséhez képest különbségnek bizonyult, hogy a mi Hófehérkénk fiú volt, és végtelenül büdös és koszos. A berakodás egyetlen szépséghibája volt, hogy a 4 kis vacaknak esze ágában sem volt szépen sorban üldögélni a nekik kialakított helyen, viszont amíg a csomagtartó ajtó nyitva volt addig a külvilág, utána az utastér felé törtek hatalmas lendülettel. Látván a helyzet reménytelenségét felajánlottam Petikének, hogy vezessen ő, én meg majd beülök a kutyákkal hátra szipuzni. Pánikhangulatban hagytuk el a telepet, az ott dolgozó úriembertől el sem köszöntünk. Próbáltunk szabadulni a helyszínen tapasztalt vizuális és szag élményektől. Sajnos csak a látványtól sikerült.


Az autóban csak a penetráns szag emlékeztet a kis utasokra. Meg szorítás a gyomorban.
hol lehet rendelni?!?!?!!?!?!?!
Instant get. De még csak test drive :(
http://shop.ebay.com/?_from=R40&_trksid=p5197.m570.l1313&_nkw=cr-48&_sacat=See-All-Categories
Megnyitottad a hirdetéseket? A legtöbb ilyen “IT IS ILLEGAL TO BUY SELL A CR-48”. Mondjuk tény, hogy az Ebay-en általában minden van, még mielőtt gyártanák :)
azt akartam illusztrálni, hogy tényleg nincs. a dobozát hajlandóak csak eladni…
Jabocs :) Akkor csak nem láttam az idézőjelet ;)
hol lehet rendelni?!?!?!!?!?!?!
Instant get. De még csak test drive :(
http://shop.ebay.com/?_from=R40&_trksid=p5197.m570.l1313&_nkw=cr-48&_sacat=See-All-Categories
Megnyitottad a hirdetéseket? A legtöbb ilyen “IT IS ILLEGAL TO BUY SELL A CR-48”. Mondjuk tény, hogy az Ebay-en általában minden van, még mielőtt gyártanák :)
Nem tudom, hogy van-e cikibb annál, amikor egy gyakorlatilag nulla saját tartalmat előállító autós blog bénázza a többieket, mindenesetre nagyon szórakoztató.
Az nagyjából el is mond mindent, hogy a Duen-t a 12. helyre rakták. Hellóköszi.
Háthogy egyrészt attól, hogy valaki nem jól csinálja, vagy egyáltalán nem, attólmég láthassa, hogy mi a jó. Másrészt persze nekem hasznos volt, mert nem is gondoltam volna, hogy van belőlük 50 :)
Duen a 12-en az most pozitív vagy negatív?
A Duen befért volna az első ötbe. Láthatja, hogy mi a jó, de majd olvasd el az első 10-et, és meglepődsz.
Jó, nyertél……sajna :)
Nem tudom, hogy van-e cikibb annál, amikor egy gyakorlatilag nulla saját tartalmat előállító autós blog bénázza a többieket, mindenesetre nagyon szórakoztató.
Az nagyjából el is mond mindent, hogy a Duen-t a 12. helyre rakták. Hellóköszi.
Háthogy egyrészt attól, hogy valaki nem jól csinálja, vagy egyáltalán nem, attólmég láthassa, hogy mi a jó. Másrészt persze nekem hasznos volt, mert nem is gondoltam volna, hogy van belőlük 50 :)
Duen a 12-en az most pozitív vagy negatív?